Megy a sárdobálózás Elon Musk és Elizabeth Warren szenátor között, SFB családja áll mindennek a hátterében?

warren elizabeth pocahontac
Fotó: Elon Musk, Grokkal készítve
google-newss

Kövess minket a Google Hírekben

Elon Musk élesen reagált Elizabeth Warren szenátor vádjaira, miszerint a milliárdos új kormányzati szerepvállalása összeférhetetlenséget jelenthet. Musk szerint Warren kritikáit Sam Bankman-Fried (SBF) családja ihlette, és azok mögött valójában az ő szülei állnak.

„Ezeket a dolgokat valójában SBF szülei írják Pocahontas számára” – írta Musk a közösségi oldalán, az X-en. A „Pocahontas” becenévvel Musk Warren szenátort illette, amit korábban Donald Trump csapata is használt rá.

A vita Warren nyílt levelével kezdődött, amelyet Trump megválasztott elnök átmeneti kormányzati csapatához intézett. Ebben a szenátor aggodalmát fejezte ki Musk kinevezése miatt a Kormányhatékonysági Minisztérium (Department of Government Efficiency, röviden DOGE) társvezetőjeként. Musk mellett Vivek Ramaswamy, a korábbi republikánus elnökjelölt is részt vesz a minisztérium vezetésében, amelynek célja 2 billió dollárnyi szövetségi kiadás csökkentése.

Warren szerint Musk új szerepe veszélyesen elmoshatja a határvonalat a kormányzati befolyás és az üzleti érdekek között. A szenátor szigorú összeférhetetlenségi szabályokat sürgetett, mondván:

„Muskot olyan pozícióba helyezni, ahol milliárd dolláros kormányzati szerződéseket és szabályozói döntéseket befolyásolhat anélkül, hogy szigorú összeférhetetlenségi megállapodások vonatkoznának rá, olyan korrupciós lehetőséget teremt, amilyet még nem láttunk életünkben.”

Musk visszautasította a vádakat, és Warren kritikáját politikailag motiváltnak nevezte. A Trump-csapat szóvivője, Karoline Leavitt szintén elutasította a szenátor aggodalmait, helyette Musk érdemeit méltatta, és élesen bírálta Warrent.

„Warren egy karrierpolitikus, akinek társadalmi hatása Elon Muskénak csak 1/1024-ed része” – nyilatkozta Leavitt, utalva egy korábbi vitatott DNS-tesztjére, amelyet Warren szenátor végzett el őslakos amerikai származása bizonyítására. A szóvivő emellett hangsúlyozta, hogy Trump átmeneti csapata a legmagasabb etikai normákat tartja be.

Ez is érdekelhet: Az FTX 2025 elején megkezdi a hitelezők és ügyfelek kártalanítását

Nem ez az első vitájuk

A vita nem először fordul elő Warren és Musk között. A szenátor korábban is célkeresztbe vette Muskot, például a Tesla-vezérigazgató 56 milliárd dolláros kompenzációs csomagjának ügyében, amelyet egy delaware-i bíróság érvénytelenített az igazgatótanács függetlenségével kapcsolatos aggályok miatt.

Warren kritikája a 2024-es választásokra is kiterjed, amelyen Musk 250 millió dolláros támogatása kulcsszerepet játszott Trump győzelmében, különösen olyan államokban, mint Pennsylvania.

Ez is érdekelhet: A VanEck top 10-es kripto előrejelzése 2025-re

Musk és Warren legújabb összecsapása tovább mélyíti az üzleti elit és a progresszív politikusok közötti szakadékot, miközben Musk politikai befolyása folyamatosan növekszik.

 

Tájékoztatás

A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.

Ezt olvastad már?