Közel félmillió dollárt keresett egy kereskedő egy új BNB memecoinnal – majd az árfolyam 50%-ot zuhant

Kriptomagazin kereskedok chart
google-newss

Kövess minket a Google Hírekben

Egy ismeretlen kriptokereskedő több mint 480 ezer dollár nyereséget ért el kevesebb mint 24 óra alatt a Bubb (BUBB) nevű új memecoinnal – nem sokkal azelőtt, hogy a token árfolyama több mint 50%-ot zuhant. A hirtelen és extrém hozam insider kereskedelem gyanúját keltette a kriptoközösség körében, amely éppen csak kezd magához térni az utóbbi hetek rug pull-jai és memecoin csalásai után.

A kereskedő mindössze 304 dollárt fektetett be, amelyből több mint 43,94 millió BUBB tokent vásárolt. Ezek közül 28,9 millió tokent értékesített 122 ezer dollárért, miközben 15,64 millió tokent még megtartott, amelyek értéke ekkoriban 360 ezer dollár volt – írta a Lookonchain a március 21-i bejegyzésében az X-en.

bubb token
Fotó: Lookonchain

A BUBB token piaci kapitalizációja a csúcsponton 43,7 millió dollár volt, de rövid időn belül 22,6 millió dollárra esett vissza – derül ki a Dexscreener adataiból.

Egy Binance-alapító kommentje indította be a spekulációt

A BUBB token március 20-án kezdett el figyelmet kapni, miután a Binance társalapítója, Yi He kommentelt egy bejegyzésre a token hivatalos csatornáján. Sokan ezt potenciális Binance-listázás előjelének vélték, ami extra spekulációs hullámot indított el.

Az ismeretlen kereskedő látványos profitja azonban gyorsan insider kereskedelem vádját váltotta ki. Egy névtelen felhasználó így reagált az esetre: „Jelölhetnétek az ilyen posztokat insider címkével, hogy némíthassam őket – inkább vagyok naiv.”

bubb bnb

Sorra buknak meg a memecoin projektek

Ez az eset csak a legújabb egy hosszú sorban. Alig egy héttel korábban Hayden Davies „Wall Street farkasa” által inspirált WOLF memecoinja szenvedett 99%-os zuhanást, miután gyanús tokenmozgások történtek a nyilvános bevezetés előtt.

A WOLF token piaci értéke rövid ideig 42 millió dollárra rúgott, de a tokenek 82%-a egyetlen entitás kezében volt – derül ki a Bubblemaps jelentéséből.

Olvasd el ezt is: Dogecoin (DOGE): Erős medvés nyomás alatt az érme – Közeleg az árfolyamzuhanás?

A Libra botrány és politikai következményei

Davies neve egy másik botrányban is felmerült: az argentin elnök, Javier Milei által támogatott Libra token esetében, amely néhány óra alatt 4 milliárd dolláros értékvesztést szenvedett el. A projektben 8 insider pénztárca több mint 107 millió dollárnyi likviditást vett ki, gyakorlatilag összeomlasztva a piacot.

A Libra-ügy politikai vihart is kavart Argentínában – Mileit alkotmányos vádemelés fenyegeti a token támogatása miatt.

Mik lehetnek a megoldások a memecoin káoszra? A DWF Labs elemzése szerint a hasonló helyzetek megelőzhetők lennének, ha a tokenprojektek likviditás zárolást, bot- és whale-korlátozást, valamint szabályozott nyilvános bevezetést alkalmaznának. Emellett szükség lenne olyan mechanizmusokra is, amelyek megakadályozzák az insider kereskedelmet, és egyenlő esélyt biztosítanak minden befektető számára.

 

Tájékoztatás

A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.

Ezt olvastad már?