Trump: Az Egyesült Államok lesz az AI és a kripto világfővárosa

trump davos
google-newss

Kövess minket a Google Hírekben

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Világgazdasági Fórumon (WEF) mondott beszédet Davosban, Svájcban. Ez volt első jelentős nemzetközi felszólalása hivatalba lépése óta, amelyben ambiciózus terveket vázolt fel az Egyesült Államok jövőjére.

1_V3__No_Fees_-_CTA-960x200-EN

Trump kijelentette, hogy célja az Egyesült Államok „gyártási szuperhatalommá” tétele, valamint az ország globális vezető szerepének megszerzése a mesterséges intelligencia (AI) és a kriptovaluták terén. Beszédében hangsúlyozta, hogy az amerikai iparágakat erősíteni kell, és ki kell aknázni a feltörekvő technológiák nyújtotta lehetőségeket.

Többek között az illegális bevándorlás elleni szigorú fellépést, a határvédelem erősítését és az energiafüggetlenség elérését is fontos célként nevezte meg. Trump kitért az USA visszalépésére a WHO-ból és a párizsi klímaegyezményből is, amit a nemzetközi kritikák ellenére az amerikai szuverenitás megőrzésével indokolt.

Bár tervei megvalósulása még kérdéses, Trump világossá tette, hogy vezetési stílusa a bátor és kiszámíthatatlan döntésekre épül.

A Bitcoin a beszéd hatására rögtön megindult felfelé.

bitcoin jan23

 

Tájékoztatás

A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.

Ezt olvastad már?