Elon Musk, a világ leggazdagabb embere, állítólag gyermeket szeretett volna Tiffany Fong kriptovaluta-influenszertől – és miután a nő visszautasította a kérést, jelentősen visszaestek a bevételei az X (korábban Twitter) platformról, amely Musk tulajdonában van.
A 31 éves Tiffany Fong több mint 335 ezer követővel rendelkezik az X-en és közel 50 ezer feliratkozóval a YouTube-on. Ismertségét elsősorban a kriptovilágról szóló tartalmainak és a bukott FTX-vezér, Sam Bankman-Fried interjúinak köszönheti. A Wall Street Journal szerint Musk annak ellenére kérte meg Fongot, hogy szüljön neki gyermeket, hogy a valóságban sosem találkoztak.
Musk még a nyáron kezdte követni Fongot az X-en, és rendszeresen lájkolta, valamint kommentálta a nő bejegyzéseit, amelyek között voltak Trump-párti (pro-MAGA) tartalmak is. A figyelem hatására Fong követőtábora rohamosan nőtt, és két hét alatt 21 ezer dollárt keresett az X-en.
Azonban tavaly novemberben Musk egy közvetlen üzenetben megkérdezte Fongot, hogy vállalna-e gyermeket tőle. Fong ezt visszautasította, és több ismerősének – köztük Ashley St Clair MAGA-influenszernek – is elmondta, hogy hagyományos családmodellt szeretne, valamint tart attól, hogy a „nem” válasza negatív hatással lehet a bevételeire.
Mégsincs happy end?
Félelmei nem voltak alaptalanok: Musk később megszakította a kapcsolatot, kikövette őt az X-en, és állítólag számon kérte, amiért másoknak is beszélt a kérésről. Ezt követően Fong bevételei jelentősen visszaestek a platformon.
Az ügy különösen érzékeny, tekintve hogy Musk legalább 14 gyermek apja, akiket négy különböző nővel nemzett. Egy másik nő, St Clair februárban állt elő azzal, hogy közös gyermekük született Muskkal. Állítása szerint Musk 15 millió dollárt és havi 100 ezer dolláros juttatást ajánlott neki a hallgatásért, de ő ezt visszautasította, és nyilvánosságra hozta a történetet. A DNS-teszt 99,9999%-os apasági valószínűséget mutatott ki Musk részéről.
A Wall Street Journal cikke Musk népesedéssel kapcsolatos meggyőződéseit is részletezi – a milliárdos szerint a csökkenő népesség civilizációs fenyegetés, és ez is szerepet játszik abban, hogy embereket akar eljuttatni a Marsra.
Tiffany Fong az Independent megkeresésére elmondta, hogy nem ő szivárogtatta ki a történetet, és inkább titokban tartotta volna.
A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.