A Revolut és a CoinCash után az eToro is felfüggeszti a magyar kriptoszolgáltatásait

etoro-1200x675
google-newss

Kövess minket a Google Hírekben

Újabb jelentős szereplő vonul ki a magyar kriptopiacról: az eToro is felfüggeszti kriptovaluta-szolgáltatásait Magyarországon. A döntés illeszkedik abba a trendbe, amelynek keretében korábban a Revolut, majd a CoinCash is hasonló lépést jelentett be a hazai szabályozási környezet változásaira hivatkozva.

Az eToro bejelentése szerint 2025. december 26-tól a magyar felhasználók számára megszűnik a kriptovaluták vételének és eladásának lehetősége a platformon. A szolgáltató ugyanakkor nem vonul ki teljesen a kriptoszegmensből: a kripto CFD eszközök kereskedése továbbra is elérhető marad Magyarországon.

Azoknak az ügyfeleknek, akik december 26-ig nem zárják le nyitott kriptós pozícióikat, a vállalat egyetlen lehetőséget biztosít: a meglévő kriptoeszközöket az eToro Crypto Walletbe lehet majd áttranszferálni. Közvetlen kereskedésre azonban ezt követően már nem lesz mód a platformon belül.

A döntés hátterében a magyar jogszabályi környezet szigorodása áll. Mint ismert, 2025 júniusának végén módosították a Büntető Törvénykönyvet, amely új tényállást vezetett be a kriptoeszközökkel való visszaélésekre vonatkozóan. Az új szabályozás szerint büntetendő az, aki jogosulatlan kriptoeszköz-átváltási szolgáltatást vesz igénybe, és ezen keresztül jelentős értékű kriptoeszközt vált át pénzre vagy más kriptoeszközre, amennyiben ezzel nem követ el súlyosabb bűncselekményt. Az ilyen cselekmény vétségnek minősül, és akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

A Revolut december 18-i hatállyal már teljesen megszüntette kriptoszolgáltatásait Magyarországon, a CoinCash pedig szintén felfüggesztette működését a hazai piacon. Az eToro mostani lépése tovább erősíti azt a képet, hogy a jelenlegi szabályozási környezetben egyre több szolgáltató dönt a kivonulás vagy a tevékenység szűkítése mellett.

A következő napokban és hetekben várhatóan további szolgáltatók is felülvizsgálják magyarországi kriptós tevékenységüket, miközben a befektetők számára egyre fontosabbá válik, hogy időben döntsenek meglévő kriptoeszközeik sorsáról.

 

Tájékoztatás

A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.

Ezt olvastad már?