Két jelentős kriptoipari szervezet, a Crypto Council for Innovation (CCI) és a Blockchain Association azzal vádolja az amerikai bankokat, hogy megpróbálják „újratárgyalni” a stabilcoinokra vonatkozó törvény bizonyos részeit, amelyet Donald Trump elnök írt alá múlt hónapban – írja a The Hill.
A két szervezet kedden levelet küldött a Szenátus Bankbizottságának vezetőinek, amelyben arra kérték őket, hogy utasítsák el a bankok módosítási javaslatait. Ezek többek között a jutalmak kifizetésére, az állami hatáskörökre és a nem banki stabilcoin-kibocsátókra vonatkozó korlátozásokra irányulnak.
A bankok ellenzik a stabilcoin törtvényt?
Ji Hun Kim (CCI) és Summer Mersinger (Blockchain Association) szerint a bankok javaslatai „versenytorzító környezetet” teremtenének, amely a bankokat védené az iparág növekedésének, a versenynek és a fogyasztói választási lehetőségeknek a rovására.
A banki lobbiszervezetek, köztük az American Bankers Association és a Bank Policy Institute (BPI), azt szeretnék elérni, hogy a törvény kiterjessze a kamatfizetési tilalmat a kriptoszereplőkre is. Szerintük ugyanis a stabilcoin-kibocsátók könnyen megkerülik a szabályt úgynevezett „jutalomprogramokkal”. A BPI arra is figyelmeztetett, hogy a stabilcoinok elterjedése akár 6,6 billió dolláros betétkiáramlást okozhat a bankszektorból.
A kriptoipar ezzel szemben arra hivatkozik, hogy friss elemzések nem találtak jelentős összefüggést a stabilcoinok és a banki betétkiáramlás között. Szerintük a jutalmak lehetősége egyenlőbb versenyfeltételeket biztosít a piacon.
További vitapont a törvény azon része, amely korlátozza az államok jogát arra, hogy megtiltsák más államokból érkező nem biztosított intézmények működését. A bankok ezt eltörölnék, míg a kriptoszervezetek szerint ez a rendelkezés kulcsfontosságú a fogyasztóvédelem szempontjából.
Érdekes lehet: Tűzijáték vagy Bitcoin? Milliárdos összegek repülnek a levegőbe augusztus 20-án
A jogszabály egy másik vitatott pontja, hogy a nem banki kibocsátók közül csak a magántulajdonban lévő cégek bocsáthatnak ki stabilcoint, míg a tőzsdén jegyzett vállalatok nem. A bankok ezt „kiskapunak” tartják, a kriptoipar viszont úgy véli, a törvény így találja meg a megfelelő egyensúlyt.
A vita várhatóan ősszel éleződik ki, amikor a Kongresszus visszatér a szünetről, és újabb átfogó kriptoszabályozási csomagot tárgyal majd.
A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.







