A népszerű befektető és televíziós személyiség, Kevin O’Leary szerint a mesterséges intelligenciát (AI) mellőző vállalatoknak nincs helyük a modern üzleti világban, és ő személy szerint nem is fektet be ilyen cégekbe.
A Cointelegraph-nak adott interjúban O’Leary elmondta: az új ügyfelek megszerzése az elmúlt három évben drasztikusan drágább lett, főként a tartalomgyártás költségei miatt. Egyes esetekben ezek a kiadások tízszeresére is nőttek, míg az AI képes ezeket akár 60%-kal csökkenteni.
„A tartalomgyártás költsége négyszeresére, néha tízszeresére nőtt. Az AI ezt most drasztikusan lefaragja” – mondta.
O’Leary hangsúlyozta, hogy befektetőként első kérdései között szerepel, hogy egy vállalat használ-e mesterséges intelligenciát, ki felelős a kampányokért, milyen eszközöket és AI-stackeket alkalmaznak, és hogyan kezelik a közösségi médiát. A vállalat jövője szerinte ezen múlhat.
A befektető ugyanakkor geopolitikai szempontokra is felhívta a figyelmet: az Egyesült Államok és Kína technológiai háborúban állnak egymással, különösen az AI fejlesztés és chipgyártás terén. Az AI-chipet a méhkirálynőhöz, a fejlesztőket pedig dolgozó méhekhez hasonlította – akik a „mézet”, azaz a kódot állítják elő.
Érdekes lehet: Justin Sun 100 millió dollár értékben vásárol TRUMP mémcoinokat
O’Leary a Bitzero nevű kriptobányászattal és nagy teljesítményű számítástechnikával foglalkozó cég befektetője is. Úgy véli, hogy a Bitcoin és AI mögötti infrastruktúra birtoklása hosszú távon stabilabb és jövedelmezőbb, mint azok a vállalatok, amelyek csak ezekre építenek.
„Aki az aranyláz idején az ásót és a nadrágot adta el, nem az, aki bányászott, keresett igazán jól” – tette hozzá.
A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!
A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.







