Lemondott a cseh igazságügyi miniszter egy 45 millió dolláros Bitcoin-adomány miatt, amelyet egy volt darknet-üzemeltetőtől kapott

Kriptomagazin csehorszag bitcoin
google-newss

Kövess minket a Google Hírekben

Lemondott a Cseh Köztársaság igazságügyi minisztere Pavel Blažek, miután kiderült, hogy a minisztérium 480 Bitcoint – azaz mintegy 1 milliárd cseh koronát, vagyis több mint 45 millió dollárt – fogadott el adományként egy korábban elítélt személytől, Tomáš Jiřikovskýtól.

bitpanda magyar banner

Az eset nagy port kavart, mivel Jiřikovský korábban négy évet töltött börtönben a hírhedt Sheep Marketplace darknet platform üzemeltetéséért, ahol kábítószert és más illegális termékeket árusítottak. A platform 2013-ban tűnt el az internetről, sokak szerint úgynevezett „exit scam”-ként, amikor az üzemeltetők a felhasználók pénzével együtt eltűntek.

A miniszter védelmébe veszi az adományt

Bár Blažek hivatalosan lemondott, továbbra is védi a döntést, hogy elfogadták az adományt. Állítása szerint az ügy teljesen törvényes volt, és a befolyt összegből a cseh igazságügyi rendszer fejlesztését tervezték finanszírozni – például a digitalizációt, a börtönszemélyzet lakhatási körülményeinek javítását és a drogellenes küzdelmet.

„Miért ne adhatna egy elítélt személy valamit az államnak, például vezeklésképp?” – tette fel a kérdést a volt miniszter.

Az ellenzéki pártok azonban nem így gondolják. Többen pénzmosás gyanúját emlegetik, és bírálják Blažeket, amiért nem vizsgálta meg megfelelően az adomány eredetét.

bitsgap kereskedo bajnoksag

Nyomozás indult, politikai botrány kerekedhet belőle

A botrány különösen kényes a közelgő, októberi parlamenti választások fényében, amelyek kapcsán már eddig is gyenge támogatottsággal számolt a kormány. Blažek egyébként közeli szövetségese a jelenlegi miniszterelnöknek, Petr Fialának, mindketten a Polgári Demokrata Párt tagjai.

A cseh hatóságok – köztük a Nemzeti Szervezett Bűnözés Elleni Főparancsnokság és az olmützi ügyészség – hivatalos vizsgálatot indítottak annak kiderítésére, hogy honnan származik az adományként adott Bitcoin, és hogy a miniszter túllépte-e hatáskörét.

Ez is érdekes lehet: Nigel Farage: Bitcoin-tartalékot és adócsökkentést ígér a Reform párt győzelme esetére

A sajtóhírek szerint Jiřikovský ügyvédje korábban kapcsolatba lépett Blažekkel, és egy alku keretében megállapodtak: a lefoglalt Bitcoinok egyharmadát adományként felajánlják az igazságügyi minisztériumnak. Az ügylet márciusban történt meg, amikor az évekig inaktív Bitcoinokat áthelyezték egy új pénztárcába – ezekről a hatóságok gyanítják, hogy egy másik, Nucleus nevű darknet piactérhez is köthetők lehetnek.

 

Tájékoztatás

A kriptomagazin.hu oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások, cikkek nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást. Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon befektetési tanácsadóval!

A cikkekben megjelenő esetleges hibákért téves információkból eredendő anyagi károkért a kriptomagazin.hu felelősséget nem vállal.

Ezt olvastad már?